2012. február 28., kedd

Bázis kommunikáció képekben

Figyelj Évi, kezdünk! Fotózhatsz :)



...a feladat, hogy mindig gazdit kövessem...
...vagy szépen haladjak mellette...




...fontos, h a póráz legyen laza...
...jutalmul repül a dummy, és ha visszaviszed az eldobott zsákot...


..odaadod és utána szépen leülsz...


...majd lemondóan elnézel a zsákmányról...


...akkor jöhet a lakmározás:)
























2012. február 27., hétfő

Sűrű vasárnap

Kirándulás előtti kávézás
Tegnapi napunk kicsit sűrűre sikeredett. Reggel a szokásos 7 körüli kelés, ami szerintem teljesen normális, sőt néha már későinek is tartom, de gazdi szerint ez bőven hajnalok hajnala...A reggeli rutinok után már 8kor autóba pattantunk és a nyugati pályaudvar felé vettük az irányt. Gazdi és Évi unokatesójával vonatos kirándulást szerveztek nekem. A szocializáció nagyon fontos a tanrendemben, minél korábban minél többféle ingerrel kell megismerkednem, hogy később minden körülmények között nyugodtan és megbízhatóan tudjak viselkedni és dolgozni. Indulás előtt 5 perccel végre sikerült a 2. automatában megvenni a jegyeket. Nekem is kellett, mert csak ha majd letettem a sikeres segítőkutya vizsgát, akkor leszek jogosult a díjmentes utazásra. Bp-Nyugati-Esztergom útvonalat választották a kétlábúak, mert ezen a vonalon mindig az a szép piros Desiro vonat jár, ami alacsony padlós, belül pedig tágas, kényelmesen elférünk rajta. A feljutás azonban így sem volt túl egyszerű, ugyanis a peron és a vonat között jó nagy hézag volt, amit át kellett vhogy lépni (gazdinak gurulni). A járművön már kényelmesen elfértünk, én megszokott helyemről, gazdim öléből szemléltem az ismeretlen szerkezetet és a suhanó tájat. Átkeltünk a Duna nevű nagy vízen és Óbudán szálltunk le. Itt egyáltalán nem volt egy szintben a peron a vonattal, jó nagyot kellett lépni, de segítséggel megoldottuk. Amíg vártuk a visszafele járatot, nyugisabb és legfőképp napos helyet kerestünk, mert elég cudar volt az idő. Parancsra pisilés után bázisoztunk, idegen helyen most először, de ment simán, pórázfelvételt is elsőre megoldottam mindig. Majd a - helyben maradás a kis plédemen - feladatot gyakoroltuk. Évi közben lelkesen készítette a fotókat, köszönet érte neki:) A hazafele út szintén eseménytelenül telt, én a felénél kb. el is szenderedtem, de azt azért hallottam, h a körülöttünk lévők megjegyezték milyen ügyesaranyosokos kiskutya vagyok:P Vonatozás után elköszöntünk Évitől és rohantunk haza Borkáért, mert 1re már Kecskeméten kellett lennünk, Donnie vizsgafelkészítőjén. Gyorsan szeltük a kilométereket az autópályán, így csak 10percet késtünk, szinte észre se vették:P Nekem most nem volt feladatom a felkészítő első felén, ezért az autóban kellett várakoznom. Utána azonban a bevásárlóközpontos résznél már én is bemehettem a nagyokkal. Különösebb feladatom nem volt itt se, csak a szokásos, szokni a sok ingert, így volt idő ismerkednem fogadott keresztszüleimmel, Lolával és Gáborral :) A tréning befejezéseképpen egy nagy rétre mentünk futkározni, kiengedni a gőzt. Eleinte kissé megszeppenve, szigorúan gazdi közeléből szemléltem a nagyok labdázását, rohangálását. De ahogy ők fáradtak, én úgy kezdtem felpörögni :D Végül mi -ketten Borkával- tartottuk a frontot, a fiúk mind kidőltek a fáradtságtól. A sztárfotóm is itt készült, épp levadászom Gáborkeresztapu kameráját:D

2012. február 23., csütörtök

Nemsokára utcakutya lehetek

Nah nem kell félreérteni, nem leszek hajléktalan, csak tegnap megkaptam az oltásom, amire azt mondta a dokibácsi, hogy 10 nap múlva már saját lábamon közlekedhetek az utcán. Eddig ugyanis csak gazdi ölében utazhattam, a mindenféle betegség veszélye miatt. Ezt mondjuk eddig még nem bántam, jól elvoltam magasból szemlélve a világot, így annyira nem rémisztő az a sok sok ismeretlen, zajos dolog:) De biztos izgalmas lesz megismerkedni a sok új szaggal is kint. Le is méredzkedtünk Bo-val a doktornál, én már 6.4 kg-ot nyomok! Bo meg 28-at. Azt mondták, nagyon ügyes voltam, a szurit meg se éreztem, épp a doktorbácsitól kapott finom jutifalatokat ettem, mikor belém szúrta a tűt. Egy egész zacskó tápot kaptam a végén a jó magaviseletemért. 
Igenigen, tudom gazdi... megint szólt, h írjam le a rosszaságaim is...:) 
Tegnap délelőtt Ricsi főnöknél voltunk kiképzésen. Gazdival vmi papírokat írogattak alá és ha már ott voltunk, dolgoztunk is egy kicsit. Először klikkereztünk. A feladat, mint a végén rájöttem, egy tál megkerülése volt. Elején sokat próbálgattam az ülést, fekvést, hátha erre jön a finom virslikarika, de nem. Aztán meg azt hittem meg kell kerülni a tálat és beülni Ricsi főnök mellé. De végül szépen rávezettek a klikk hangok a helyes megoldásra. Utána helyben maradást gyakoroltuk, plédemen. És itt jött elő belőlem a rosszaság.... Nagy nyugiban, lefáradva a sok játéktól, munkától pihentem a pléden, mikor Cooper odajött szimatolni, barátkozni. Engem most zavart a közeledése és lemorogtam...:$ Hirtelen a hátamon fekve találtam magam:| Éreztem, hogy viselkedésem nem volt nagyon helyénvaló...

2012. február 21., kedd

Új bunkert kaptam

Az új kislakásom



20 napja vagyok itt és már kinőttem az első bunkim, ezért ma új ketrecet kaptam. Gyorsan belaktam, amint látjátok. Vittem magammal a régi cuccaim, úgyhogy a változás csak annyi kb. hogy most már megint kényelmesen elterülhetek minden irányban:) Nagyon szeretem ezt a kuckót, a munka, vagy nagy játékok után szívesen vonulok ide vissza magamtól is, nem csak amikor gazdi betessékel a kötelező pihenőkre.
Helyben maradás gyakorlása

Azóta meg különösen szeretem, mióta elkezdtük a pléden történő helyben maradást tanulni gazdival. Megint egy újabb ételszerzési lehetőség :P és egy biztos pont az életben, ami egyben biztonságot is jelent. Szóval az az új szabály, hogy plédemet földre terítik le és azon kell maradni. Ha egy ideig kibírom, röpül a zsák. Volt, hogy olyan jól teljesítettem a várakozást, hogy be is aludtam. Állítólag ilyenkor teljesítem maximálisan a feladatot:) Vasárnap kezdtük el ezt gyakorolni, de tegnap már az OORI-ban használtuk élesben. Gazdival kávézni mentünk a büfébe. Ő az asztal mellett ült, mi meg Bo-val a két oldalán feküdtünk. Engem az se zavart, hogy jöttek mentek mellettem az emberek, sőt az se zökkentett ki, hogy jött egy idegen, kb velem egykorú kutyatárs, aki eléggé érdeklődött irántam, ugatással tudatta, hogy ismerkedne. De én tudtam, most az a feladat, h nyugiban feküdjek gazdi mellett, a bőséges jutalom fejében, ami természetesen nem maradt el. Utána persze a jól végzett munka jutalmaként játszhattunk is Hurkával (az idegen kutya neve) az udvaron. Bár hozzá vagyok szokva a nagykutyákhoz, azért jó volt kicsit az én méretemnek megfelelő négylábúval is bunyózni, futkározni. Miután jól lefáradtunk, visszamentünk a melegbe és Ricsi főnök készített rólam pár modellképet. Sajnos már ekkor kiderült, hogy igencsak megnyúltam az elmúlt napokban, mert csak a két hátsó lábam fért bele a kosárba, így elég mókásra sikeredett a kép:D
Modellkedem is

2012. február 19., vasárnap

Rosszalkodásaim

Most szólt rám gazdi, hogy ne csak azt írjam le, hogy milyen ügyes okos jól nevelt vagyok... Hát igen, tudok ördögfióka is lenni, már bizonyítottam. Szóval szerintem gazdi a következőkre gondolt: a hétvégén nagy volt itt a nyüzsgés, jöttek mentek az emberek/kutyák és eléggé felpörögtem az események miatt. Ilyen pörgős állapotban sokszor megfeledkezem magamról és a szabályokról. Jöttek a fiúk: Cooper, Don, Borzas, Kuku. Itt volt majdnem az egész NEO falka. Nagy közös futkározásra készültünk a kertben, de ugye az elengedés előtt le kell ülni.... hát nekem ez most sehogy se ment, annyira akartam volna a többiekkel játszani, egyszerűen nem tudtam ilyen apróságokra koncentrálni, hogy "ül". Gazdi meg annyira makacs volt... "ülj le és mehetsz" folyton ezt hajtogatta, brrr. Eléggé bedurciztam erre, mondtam is: akkor inkább nem játszok, de nem ülök le és kész!!! A morcongásom érdekes mód senkit nem hatott meg, többiek vígan játszottak, emberek beszélgettek, rám meg nem figyelt senki... Úgy tűnik, ez nem lesz jó taktika a jövőben. Másik rosszaságom, hogy visszafeleseltem gazdinak. Ez megint egy túlpörgős állapotomban volt és megint a leüléssel kapcsolatos:))) Nagy bunyózás Boval a lakásban, gazdi ki akart tessékelni minket az udvarra, hogy ott folytassuk. De ugye ajtón áthaladás előtt le kell ülnünk. Engem ez nem érdekelt, mentem ki, mint egy tank. Kétszer visszatessékelt gazdi, akkor meg elkezdtem feleselni, hogy de engedj mááá ki, nem ülök le, nem igaz, hogy nem érted meg. Nah, pikkpakk a ketrecben találtam magam...:| Pár órára magamra is hagytak, hogy gondolkodjak el a viselkedésemen. Azóta már többször magamtól is leülök az ajtó előtt, nem kell mindig külön mondani:)

2012. február 17., péntek

Hámot kaptam, mint a nagyok

Képzeljétek, ma különleges nap volt, én is kaptam egy olyan szép zöld hámot, mint a nagykutyák, akikkel a kiképzésen találkoztam. Lehet belőlem is tényleg segítőkutya lesz egyszer. Mindenesetre szerintem nagyon jól áll nekem ez a szín :P meg úgy az egész díszöltözet, tetszik. Remélem viselhetem majd még sokat. Egyáltalán nem zavart a feladatok megoldásában, még a fekszik-et is megcsináltam, pedig azt utálom, sokszor hisztizem miatt. Mondjuk, most máshogy érte el gazdi, hogy feküdjek le. Cseles, cseles:) Szóval pórázon voltam és vártunk. Nem mondott semmilyen vezényszót, nekem kellett kitalálni, hogy mit szeretne. Mivel délelőtt klikkerrel gyakoroltuk, ezért most valahogy hamar beugrott, hogy talán ez a feladat, gyorsan hasra is vágtam magam. Nem is maradt el a repülő zsák. Lassan el kell gondolkodnom rajta, hogy érdemes megszeretnem ezt a parancsszót is, mert bőséges jutalom jár érte.
Délután Cooper és Don nagyfiúk jöttek vendégségbe hozzánk. Nekem már eddig is szimpatikusak voltak a srácok, de még nem volt lehetőségünk jobban megismerkedni. Most lehetett kötetlenebbül játszani, bohóckodni. Don például bemászott a ketrecembe :D Ez azért mókás, mert lassan már én is alig férek bele kényelmesen, ő meg ugye egy nagy kamasz vizsla. Szépen belehajtogatta magát :D Jót nevettünk rajta, majd lefotózzuk legközelebb. Miután az emberek megebédeltek, kimentünk a hátsó kertbe, nagy hóba. Itt aztán lehetett rohangálni, a nagyok jót kergetőztek, de nekem ez a tempó és hevesség már sok volt. Inkább gazdi közeléből figyeltem a nagy játékot. Aztán visszamentünk a meleg lakásba szárítkozni. A vendégek még el se mentek, mikor én kidőltem a kutyhapult alatti fekhelyen.

2012. február 15., szerda

Konyhapult alatt

a szöszmösz banda 
A sorozatos kiképzések után lazább napok jöttek. Gazdi kicsit enyhített a szabályokon, engedett Boval sokat játszani, együtt aludni, rohangálni a kertben. Ennek eredményeképpen majdnem az egész délutánt kettesben töltöttük négylábú főnökkel a szuperújfekhelyen. Ezen a képen mindketten egy sültkrumplival szemezünk. Bo csak ezért engedett egy két képet csinálni. Lehet nekem is kérnem kéne valamit cserébe a modellkedéseimért? hmmm...mert bezzeg én megint nem kaptam, hiába koncentráltam nagyon, ahogy a képen is látjátok. A nagy lazaságnak meglett a nem kívánt eredménye, kicsit elkanászodtunk, vagyis inkább én...:$ Jó jó, hát néha rosszalkodni is kell, nem? Szóval az volt, hogy kicsit rászoktam Bo-ra, folyton vele akartam lenni, követtem mindenhova. Mert vele olyan jó összebújni, vagy épp rágcsálni, ahol érem. Ahova ő feküdt, én is mellé akartam mindig. De egy idő után megunhatott, mert folyton elment előlem, én meg árnyékként követtem, aminek egy érdekes fekhelytől fekhelyig kergetőzős játék lett a vége. Ezt meg gazdi unta meg, vagy megszánta Bo-t és a bunkerembe parancsolt. Eddig nem volt a ketreccel nagyon bajom, de most csak Bo-val akartam lenni, reklamáltam is kitartóan. De ennek a módszeremnek megint nem volt eredménye :( Makacskodásomból másnapra is eltettem, hátha... Pórázon mentünk ki a kertbe, úgy kellett pisilni, aztán egy kis bázisozás következett. Ment is szépen mindkettő, kaptam is a jutalmat érte. Aztán jött az elengedés. Gazdi úgy gondolta, hogy üljek le, ő lecsatolja a pórázt és mehetek is. De én úgy döntöttem, hogy ma kihagyjuk ezt a lépést, csak engedjen el. Mindenféle módon próbáltam ezt a tudtára hozni. Össze vissza rángattam a pórázt, húztam minden irányba, vagy ugráltam gazdira, nyüszögtem, hisztiztem rendületlenül, de semmi. Még sértődötten jól hátat is fordítottam, de szigorúan állva AKKOR SE ÜLÖK LE!!!! Gazdim halálos nyugalommal, türelemmel kezelte a viselkedésemet, ami duplán idegesítő volt, de végül ez győzött meg arról, úgy jó tíz perc küzdelem után, hogy nincs esélyem, innen addig nem szabadulok, amíg le nem teszem a hátsóm. És mivel a dolog kezdett unalmassá válni, hát beletörődvén engedtem, leültem, és ahogy gazdi ígérte, rögtön le is csatolta rólam a pórázt és mehettem is szabadon szaglászni, rohangálni. Azt hiszem ezt is fel kell írnom a megjegyzendők közé: engedj és hamarabb szabadulsz...

2012. február 13., hétfő

OORI-ban

Kávézunk gazdival
Ma az OORI-ban volt jelenésünk. Itt Ricsi főnök előadásokat, foglalkozásokat szokott tartani a segítőkutyákról, valami pályázat keretében. Mi meg gazdival mentünk megnézni, meg részt venni egy kis egyéni kiképzésen. A képzés nagy része megint a nyugodt szemlélődés inger dús környezetben és a sok simogató fogadása volt. De ma megint csináltunk valami egészen újat is. Pórázon kellett menni gazdi után.  Ha szépen mentem és figyeltem rá, egy idő után repült a zsák, kaptam a kaját. Ezt a feladatsort báziskommunikációnak hívják. Hamar ráéreztem, szépen figyeltem. Sokszor repült is a dummy, növesztettem a hasamat. Néha a leeső pórázt is fel kellett venni. Ezt délelőtt, még otthon, elkezdtük gyakorolni, úgyhogy itt már rutinosan vettem fel és adtam oda gazdinak. Ezekről a gyakorlatokról videó is készült, majd ha megszerzem, megosztom veletek is.
A fárasztó munka után kávézni mentünk a büfébe. Én egy cappuccinot kértem, ami a képen is látszik, de azért adtam belőle gazdinak is:P
A foglalkozás a gerincosztály sérültjeivel kötetlen beszélgetésből és persze kutyázásból állt. Ricsi főnökék tapasztalata szerint, az emberek könnyebben megnyílnak, ha mi kutyák is ott vagyunk a társaságban. Hát igen, ezt a munkát is most tanulom. Cukinak lenni, elbűvölően nézni az emberekre, akik minket simogatva, gyönyörködve bennünk sokkal közvetlenebbeké válnak, elfelejtik pillanatra az élet bajait és ha már kicsit felvidítottuk a napjukat, már megérte a látogatás. Volt sok nevetgélés, pletykálkodás. És ismerkedtem Ricsi főnökkel. Amíg gazdi eltűnt ételt szerezni, amiből megjegyzem, én már megint nem kaptam:( , a főnökre lettem bízva. Szerintem jó fej, hamar megnyugodtam az ölében, közös titkokat is súgtunk egymás fülébe:P  amit én nem bírtam ki és majdnem kifecsegtem... utólag is bocs főnök:)

2012. február 12., vasárnap

Hétvége Kecskeméten

Tegnap este megérkeztünk gazdim szüleihez, Kecskemétre. A nyugodt éjszaka után reggel korán keltünk, ugyanis Donnie-hoz, a drótszőrű magyar vizslához mentünk látogatóba. Ő Csaba látássérült-segítő kutyája. Hamarosan nekik is lesz vizsgájuk, mint Kukuéknak, ezért  most erre készülnek szorgalmasan. Lola és Gábor barátaink is jöttek, illetve Lola testvére, mert ők játszották a tömeget a felkészítőn. A képzés nagyon jó hangulatban telt. Egy nagy szobában ültünk körben, én a megszokott helyemről (gazdi öléből) figyeltem az eseményeket. Mellettünk Lola ült, aki képzeljétek, azon szerencsések között volt, akik kaptak májkrémes kenyeret. De nem ette meg, csak tartotta. Fura, mi? :O
Gondoltam, ok, ha neked nem kell, akkor megeszem én. Az ötletemet, miszerint ne vesszen kárba étel, adjátok nekem, sajnos nem díjazták. Donnie már tudhat valamit, mert ő rá se mert nézni a csábító kajára. Egyszerűen nem értem, hogyha az embereknek nem kell, mi mért nem ehetjük meg?? De amikor Ricsi főnök fura zajt csinált egy kereplő nevű izével, nah akkor kaptam bőven a dummyból, ki se vettem a fejem a zajongásra. Ez kicsit kárpótolt a májkrém incidensben ért csalódásért. A tréning második felében az utcán gyakoroltak a többiek. Nekem a feladatom a pokrócban vacogás volt, a szokásos nyugodt szemlélődés mellett. Szerencsére itt hamar végeztünk, mindenkit elkergetett a hideg. A nap hátralevő része főleg pihenéssel telt. Ez a sorozatos két kiképzés kicsit lefárasztott.
Vasárnap nagy pakkokkal megpakolva indultunk vissza Budapestre. Hoztuk Bo új fekhelyét is, ami a konyhában kapott helyet, a radiátor előtt. Ez lett a kedvenc vackunk Boval. És figyelitek, igen a közös helyünk!!! Már olyan jóban vagyunk, hogy délután együtt is aludtunk rajta, meg mindig itt rágcsáljuk a játékokat vagy én Bo-t:D Sajnos nem készülhetett ezekről fénykép, mert Bo nem engedi:( Nem akarja, hogy a ráncai látszódjanak, hiába mondom neki, hogy nem öreg még, de nem hisz nekem... Még dolgoznom kell ezen az ügyön is, de nem adom fel!
Megint tanultam valami újat. Ha visszaviszem a leesett kesztyűt, vagy papírzsepis zacskót, persze csak kérésre, akkor repül a zsák aminek kajálás a következménye. Gazdi próbálkozott kulccsal is, de az olyan rideg:S brr, inkább otthagytam. A tollat meg nem tudtam megfogni, olyan hülye alakja van. Majd kicsit még növök a feladathoz:) Amúgy cipelek én sok mindent szívesen, de a spontán apportozásért sajna nem jár kaja. Ez megint egy újabb szabály, amit tanulgatok.

2012. február 10., péntek

Az első hivatalos kiképzésen

Megint egy első dolog:) 
Ma voltam életem első kiképzésén. A Lurdy házba mentünk.
Borzassal bunyózunk
Borzas féltesó jött még velünk, aki ma vendégségben volt nálunk, és hatalmasakat játszottunk, illetve Gyöngyi kétlábú, segítőnek. Bo most otthon maradt, gondolom vigyáz Gerire. Szóval ez a Lurdyház egy nagy bevásárlóközpont, tele sok emberrel, hangzavarral, fényekkel, kajaillatokkal. Fent az étkezőrészben találkoztunk a többiekkel, sok kutya, új emberek. Én megint gazdim ölében, kedvenc plédemen ülve/feküdve szemlélődtem, de elég hamar beleuntam, el is aludtam. Mint később kiderült, itt pontosan ez volt a feladatom, elaludni az inger dús környezetben. Ricsi főnök, aki a kiképzéseket vezeti, elégedett volt velem:)
Háttérben Kuku
Egy idő után átmentünk egy nyugisabb folyosóra, itt Kuku és Cooper gyakorlatozott a közelgő vizsgájukra. Belőlük hamarosan vizsgázott hallássérült-segítő/mozgássérült-segítő kutya lesz. Úgy érzem, rám is valamilyen hasonló feladat vár majd az életben, de még nem tudom pontosan, hogy mi. Sokan odajöttek megcsodálni a díszes társaságot, engem is simogattak. Igazából ez se zökkentett ki nagy nyugalmamból, ha nem is aludtam mindig, de nem zavartattam magam, nyugodtan nézelődtem biztonságos helyemről. Egyedül valami hangos madárzaj keltette fel a figyelmemet, az állatkereskedésből hallatszódott ki, látni nem láttam, mi az. A kajászsák azonban most is vonzóbbnak tűnt, inkább belemerültem és megfeledkeztem az érdekes zajról.
Képzés után hazamentünk Bo-ért. Felpakoltuk az autót és elindultunk egy hosszabb útra, Kecskemétre. Bonak láthatóan nagyon ismerős a terep, az itt élő embereket (gazdim szüleit) is nagy örömmel, régi ismerősként köszöntötte. Úgyhogy nekem sem voltak fenntartásaim az új helyszínnel, emberekkel,  hamar feloldódtam és bemutattuk a szülőknek, hogyan szoktunk birkózósat játszani Boval. Olyan jó, hogy már ilyen nagy haverok lettünk;) Új helyen, de a megszokott kis ketrecemben, a saját plédjeim, játékaim között, hamar otthon éreztem magam és korán el is aludtam, fárasztó nap volt a mai.

2012. február 8., szerda

Új falkám

Az új élethez új falka is tartozik. Mai bejegyzésemben őket mutatom be, elég sokrétű egy társaság vagyunk:)
Először is ott van Gazdi, aki kerekeken gördül. Ő mindenek főnöke, ő adja az ételt , ő határozza meg a szabályokat és ő az, akinek olyan jó és biztonságos aludni az ölében:) Sokat tanulok Tőle, de a játékra is mindig van ideje. Néha kicsit szigorú, de ha jól viselkedek, a dicséretekkel, jutalommal sose fukarkodik.
Aztán jön Bo, a négylábú főnök. Ő egy 5 éves labrador vizsla keverék lánykutya. Ő gazdi segítőtársa,  nagyon sok mindent tud, például segít levenni gazdi kesztyűjét, meg kabátját, hozza viszi a cipőjét, tud villanyt kapcsolni, ajtót csukni. Felvesz mindent a földről és odaviszi gazdinak. Kosarat is tud cipelni a szájában.
Nagyon figyelek rá, próbálok tanulni tőle és remélem, egyszer majd én is megtanulom ezt a sok mindent és segítője lehetek valakinek. Boval már egész jól megvagyunk, a rosszaság összehozott minket :P Történt ugyanis, hogy hát izé, szóval, rákaptam a kukázásra. Egyszerűen annyira vonzó dolgok vannak benne, hogy nem bírok neki ellenállni. A kedvencem a teafilter, hogy azt mennyire mennyei rágcsálni, áh, próbáljátok ki ti is! De sajnos mindig lebukok:( Aztán jön a leszidás, én meg szomorúan leülök és pillogok ártatlanul, vagy odamegyek gazdihoz és próbálom felvenni a legcukibb arcom, hátha megenyhül. Néha sikerül:P
Szóval a múltkor egy ilyen eset után visszavonultam a hálószobába, amíg gazdi lecsillapodik. És ott találtam Bo-t is az asztal alatt lapulva. Kiderült, hogy ő meg beleevett Zandilakótárs levesébe, ezért került büntetésbe. Úgyhogy együtt "szégyenkeztünk" az asztal alatt falánkságunk miatt. Igazából, nekem jó buli volt:D mert végre Bo a közelébe engedett, eddig ugyanis soha nem feküdhettem, ülhettem mellé... És ez azóta meg is maradt. Már sokat játszik velem, bunyózunk, kergetőzünk, együtt rágcsáljuk a játékokat. Mondtam én, hogy egyszer úgyis meghódítom;)
Következő falkatárs Zandi, a kétlábú lakótársa gazdinak. Ő sajnos nem sokat van itthon, de ha ráér, mindig eljön velünk sétálni. Ilyenkor Ő segít gazdinak, mert velem az ölében kicsit nehezen tud mozogni a nagy hóban. Zandi nagyon finomakat tud főzni, mindig olyan jó illatokat csinál a konyhában. Már megtanultam cipelni a papucsát, és olyat szoktunk játszani, hogy mindig eldugom mire hazaér, ő meg megkeresi. Mókás, igaz? :)
Lakik még velünk egy gekkó, akinek Geri a neve, a Georginából rövidülve, ugyanis ő is lány. Geri egy üvegfalakkal körülvett dobozban lakik. Éjjelente mindig bulizik, ezért nappal mi csak azt látjuk, hogy alszik az odújában. Vele egy üvegdobozban élnek még Kennyk, a tücskök. Most egy ideje nem látni belőlük egyet se, de állítólag mindig jönnek újak. Majd meglátjuk. Azt is hallottam, hogy hamarosan Geri férjhez megy, egy Poldi nevű fiú gekkóhoz. Úgyhogy a falkánkban egy egész gekkócsalád lesz majd.
Zandi lakótárs szerint gazdi lassan belépőt szedhetne az "állatkert" megtekintőktől :D Igaz ami igaz, elég sok látogató szokott jönni hozzánk. Mindenki nagyon kedves, simogatnak, dicsérnek, hogy milyen cuki vagyok:P Ez tetszik nekem, tartsák meg szokásukat:D

2012. február 5., vasárnap

Elkezdtem a tanulást

Pár napja már itt vagyok, kezdem felvenni az itteni napi rutinokat, ismerkedem az új szokásokkal. Kint minden fehérbe borult, ezért sokat nem tudunk az udvaron lenni. De képzeljétek, arra már rájöttem, hogyha kint pisilek, kaját kapok. Persze néha még elfeledkezem magamról, meg nincs mindig idő ilyenekre a nagy játék közben, de már sokszor sikerül kint, illetve ha mondják, h "pisilj" tudom mire gondolnak és igyekszem teljesíteni. Megtanultam ülni is, illetve eddig is tudtam persze, de most már kérésre is. Ülni kell, mielőtt zsákból kapok enni, a bolhaugrásaimat valamiért nem díjazzák, pedig szerintem buli és alakformáló is. Ajtón való áthaladáskor is először le kell ülnünk Boval, gazdi kimegy elsőnek, megnézi, biztonságos-e a terep, majd visszafordul és mondja nekünk, h mehetünk. A falkavezérek feladata a terep ellenőrzése is, h biztonságos-e. Eddig ezeket a szabályokat tanultam meg. Az udvaron egyre többet rohangálunk Boval, már kezd kicsit nyitni felém, de azért még szigorúan tartja a határokat tőlem. Nem adja oda a labdáit, nem mehetek a fekhelyére, nem ihatok vele egyszerre, és a játékokat is sokszor elveszi tőlem. Pedig szerintem tök jókat tudnánk együtt játszani, sokkal nagyobb móka lenne. Nah, még adok neki kis időt, had szokjon :)
Az udvaron kívül is voltunk már, ilyenkor gazdim ölében ülök végig, kedvenc plédembe csavarva, mert amúgy nagyon fáznék. Eleinte zavartak az autók, nem igazán tudtam, h mi az. Hangos, nagy, jön megy mellettünk hol gyorsan, hol lassan, de gazdi sokszor adott enni, mikor egy ilyen zajos szerkezet elrobogott a közelünkben, így a figyelmem a zsákra összpontosult és szépen megszoktam őket, már a nagy hókotrótól se félek, ha elég messze marad tőlem, persze :D
Viszont a póráz nevű izé nagyon nem tetszik. Ha rám teszik, tiltakozásképp leülők és nem mozdulok. A ketrecből már engedtem, kevésszer reklamálok, mindenből viszont nem lehet! Ezért ehhez igyekszem makacsan ragaszkodni, de néha elég nehéz, mikor a dummyt lobogtatják előttem. Ha elég éhes vagyok, sajnos nem bírok ellenállni és megfeledkezvén a pórázról, robogok is gazdihoz a zsákért. Nincs mit csinálni, a kaja nagy úr :)

2012. február 2., csütörtök

Első nap

Szóval tegnap visszajött értem leendő gazdim. Kis beszélgetés tenyésztőnkkel, meg fotózkodás után egy szép nagy fehér autóba ültünk, én az új gazdim ölében, egy puha szép zöld pokróccal körbeölelve foglaltam helyet. Először kicsit megszeppenve szemlélődtem, de hamar bealudtam az egyhangú utazás alatt. A hosszú autókázás után megérkeztünk új otthonomba. Először a kertbe mentünk, felfedezni a terepet és megismerkedni Bo-val, a négylábú falkatárssal. Bo elég nagy és már 5 éves, de ez nem rettentett meg, én rögtön játékba hívtam. Ő még sajna kicsit idegenkedik tőlem, de dolgozok az ügyön, hogy elfogadjon. Még a kertben kaptam először enni, egy fura, zsákszerű izéből. Ilyennel se találkoztam még, de ez nem érdekelt, nagyon éhes voltam már, jó sokat fel is markoltam a finom tápszemekből. 
Utána egy kis lakásba mentünk be, itt gyorsan körbeszimatoltam mindent. Felfedeztem egy kis ketrecet, ilyen bunkifélét, amiben egy finomságokkal teletömött kong játékot találtam. Rögtön nekiestem, nagy boldogan kiettem belőle tartalmát. Jó helynek tűnik, biztonságosnak, meg kényelmesnek, gondoltam, ide jó lesz majd visszavonulni néha pihenni. De még nem voltam fáradt, játszottam a sok játékkal, amit találtam: volt labda, kötelek, rongyok. Még asztalt is szereltünk gazdi barátaival, akikkel jött értem. Közben boroztunk. Igen, én is megkóstolhattam és ízlett is nagyon, akartam is volna még többet, de nem engedték:( A sok móka után leültünk kicsit a számítógép elé. Én elkezdtem diktálni neki a blogot, de bealudtam a közepénél.  
Éjfél körül megérkezett Zandi lakótárs is. Ő állítólag annyira nem szereti az állatokat, de én nem így vettem észre, Boval is kedves volt és engem is megdajkált rögtön:) Lefekvéshez készülődtünk,  Bo elvonult nagy bunkerjébe(ketrecébe), engem pedig a kicsibe tettek. DE, és erről nem volt szó, becsukták az ajtaját:O Hát naná hogy reklamációba fogtam!! Én még sose aludtam egyedül és különben is mi az, hogy nem mehetek akkor és oda ahova szeretnék??? Anyaaaaa, sipítoztam hangosan, de eredménytelenül. Fel is adtam hamar, fáradt is voltam már, gondoltam, jó, majd holnap újratárgyaljuk ezt és mély álomba zuhantam.


2012. február 1., szerda

Bemutatkozás

Sziasztok!
Joya vagyok, egy labradoodle kutyalány. 2011. december 3-án 6 tesómmal láttam meg a napvilágot. Akkor még nem sejtettem, hogy milyen kalandos élet vár rám. Ma már vannak elképzeléseim róla...
De kezdjük az elején. Már eddig is sok minden történt velem. Két kölyökteszten is túl vagyok. Az elsőre nem igazán emlékszem, a másodikra már annál jobban. Úgy kb. 6 hetesek lehettünk tesóimmal, mikor jött hozzánk vendégségbe két idegen lány. Láttuk, hogy nagy a készülődés, előkerül egy kamera is, majd a vendégek elvonulnak az ismeretlen nagyszobába. Hm, gondoltam, jól van, ez is ilyen ember dolog, nem ránk tartozik, aludjunk inkább. Így fél álomban arra lettem figyelmes, hogy tesóimat egyenként beviszik a szobába, fel is kaptam a fejem, hogy ez meg mi?? Aztán ötödikként én is sorra kerültem. A teszt, így utólag, nem volt nehéz, de először kicsit berezeltem az idegen helyen, idegen emberek között. Aztán szépen feloldódtam, a tesztelő lány nagyon kedves volt, játszani kellett vele, meg apportozni, sétálgatni vele, enni egy pohár alól... stb. Ezek nekem nagyon mennek:P Volt vmi hangos dolog is, amitől hirtelen kicsit megijedtem, de utána már a bátorságom győzött és oda is rohantam megnézni, mifene lehet az. Semmi extra nem volt, csak egy kulcscsomó a földön, biztos elejtette vki. A teszteknek vége lett, a vendégek még beszélgettek tenyésztőnkkel, majd elkezdtek készülődni, hogy indulnak haza. Közben, én végig figyeltem, és kiszúrtam az egyiküket, aki a kamerát kezelte. A tesztek között többször az ölébe ültettek fehér szalagos tesómmal felváltva. Hogy mért pont kettőnket, nem tudom. De nekem tetszett a lány és erről ki is nyilvánítottam véleményemet. Odaültem mellé és néztem fekete szemeimmel, meg ugráltam rá, hogy héj, tetszel nekem, ne felejts el és gyere vissza hozzám!!!!
Képzeljétek, két hét múlva, azaz ma, visszajött értem:)